2012. február 28., kedd

Banános forró csokoládé


Sikerült beszereznem a régóta vágyott talpas üvegpoharamat, név szerint ír kávés poharat, méghozzá kevesebb mint négyszáz Forintos darabáron. Igaz, nem olyan flancos, mint amilyen szépségeket egyes blogokon láttam, de azért csini és jó vastag, strapabíró üvegből van. Szóval büszke vagyok magamra :) Ennek örömére rögtön készítettem is bele egy jó kis banános forrócsokit, amire még azt is rá lehet fogni, hogy egészséges, hiszen a fekete csokoládé többek közt csökkenti a magas vérnyomást, a tej fedezi a kalcium adagunkat, a banán pedig gyümölcs, külön cukor meg nem kellett bele, mert épp elég édes tehát egészséges... Legalábbis én így képzelem, és még jól is esett.

Hozzávalók 2 személyre:

fél tábla fekete csokoládé
1 db banán
4 dl tej
őrölt fahéj és szegfűszeg ízlés szerint (nálam egy-egy kiskanál)
díszítéshez tejszínhab

Fogunk egy kislábast, a csokit egy kevés tejjel felolvasztjuk, a banánt a többi tejjel összeturmikszoljuk, felöntjük vele a csokit, beleszórjuk a fűszereket és kevergetés mellett felforraljuk. Már kész is. :)

12 megjegyzés:

  1. NEM FOGOD ELHINNI!!! Ma Én is forró csokoládét készítettem, le is van fényképezve, sőt!! Már itt is van a blogomon megszerkesztve, csak ma már nem akarom kitenni, mert reggel tettem ki már egy bejegyzést, nem akarok több dolgot is "kipakolni" egy nap alatt. Jó lesz holnapra. :)))
    Viszont a poharad miatt irigyellek, imádom! Nekem is üvegpohárban van, sőt, még füle is van, ezer éves darab már ez nekem itthon... Talpast még mindig nem vettem, soha nem jut eszembe.

    VálaszTörlés
  2. Nem csodálom hogy Te is forrócsokiztál, rémes ez az eső meg a hó, ami ma van!

    VálaszTörlés
  3. Az enyém is ilyen...:) Örülök, hogy sikerült beszerezned...:) A forró csoki igazán jöhetne most...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen már azzal a klassz gránátalmás pohárkrémmel is nagyon jól festett Nálad. Az adta meg azt hiszem az utolsó lökést, hogy mostmár tényleg keresek magamnak :)

      Törlés
  4. Gyönyörű a poharad:) Meg a tartalma is nagyon csábító, még soha nem ittam banános forrócsokit:)

    VálaszTörlés
  5. Imádom a forró csokit, kb két hete gondolkodom rajta :), hogy készítenem kellene, de egyelőre csak a tiedet csodálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor lassan el kéne készíteni, mert beköszönt a meleg idő, amikor már jeges csokira vágyik az ember :) Köszönöm a "csodálatot" :D

      Törlés
  6. Nem szoktam ilyet csinálni, de csak azért mert egészséges szívesen elnyamnyognék egy pohárral!:)) Nekem is vágyam ilyen pohár beszerzése, bármilyen gyümölcsös édességet is lehetne bele tenni milyen jól mutat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pohárkám olcsó lelőhelye a Metro, hátha hasznos ez az információ. Az én legnagyobb vágyam most egy kis idő. Holnap letudok egy nagy projektet(legalábbis nagyon remélem hogy sikerül) és akkor MUFFINT fogok sütni végre :)

      Törlés
  7. Nagyon jól néz ki, a banán és a csoki együtt verhetetlen! Tetszik a blogod és a képeid is, máskor is be fogok hozzád nézni :) Ha gondolod, te is nézz be hozzám ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha! Először is NAGYON köszönöm! Kicsit körülnéztem nálad és le vagyok nyűgözve. Alig bírtam magamra parancsolni, hogy álljak le és koncentráljak a feladatomra. Ki is nyomom a gépet, mert óriási kihívást jelentett kilépni Tőled. Máskor is megyek.

      Törlés